Az utóbbi napokban futótűzként terjedt a hír, egyelőre jobbára még csak a közösségi médiában, hogy tilos lesz, más források szerint tilos lett a disznóvágás. Ezzel kapcsolatban szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba. Nos, a hír nem igaz. A rémhír kiváltó oka az a tény, hogy az országos főállatorvos a vaddisznókban esetenként előforduló afrikai sertéspestis betegség előfordulása miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a cigándi, a miskolci, a sárospataki, a tokaji, a szerencsi, a tiszaújvárosi, a gönci és a szikszói járásban összesen ötven települést nyilvánította ideiglenes, vagy különösen fertőzött területté és vezetett be bizonyos korlátozásokat.
Nem tilos a disznóvágás, csak bejelentés köteles és csak Borsod megye egyes részein (Fotó: Pixabay, arndsp)
Ezeken a területen az állatlétszám változását a sertéstartó gazdaságokban naprakészen kell vezetni, azt a hatósági állatorvos kérésére be kell tudni mutatni. Sőt, az állatok megbetegedéséről, elhullásáról azonnal értesíteni kell a hatósági állatorvost. Ráadásul az állattartónak sertése saját fogyasztási célra történő levágását (értsd disznóvágás) a vágás előtt 48 órával be kell jelentenie az illetékes járási hivatalnak. Ennek megtörténte után a járási főállatorvos az aktuális járványügyi kockázat függvényében dönt húsvizsgálat, illetve virológiai vizsgálat céljából történő mintaküldés előírásáról. Tehát a házi disznóvágást nem tiltották be, csupán bejelentési kötelezettség van a Borsod megyei 50 fertőzötté nyilvánított településen.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás