Európa egy része komoly ellenállást tanúsít a biotechnológiai újítások iránt, de a tudomány nem áll meg. Elkezdődött a vita arról, hogy a genetikai állomány milyen mértékű manipulálása számít módosításnak. Óriási lobbitevékenység áll a génszerkesztés mellett. A brit kutatók már megint felfedeztek valamit. Nagy-Britanniában sokkal megengedőbbek a kutatási témákkal kapcsolatban - így a biotechnológia terén is rugalmasabbak –, mint Európa kontinentális részén. Most, hogy kilépnek az unióból, elérkezettnek látják az időt a génszerkesztés elfogadtatására. Egy zavaró tényező jöhet közbe: az EU-val továbbra is szoros kereskedelmi kapcsolatban akarnak maradni. A génszerkesztett és a génmódosított élőlény között pedig csak egy hajszálnyi a különbség. A témát az Agrárszektor cikke járta körül.
Még az EU sem tudja, hogy génmódosítás-e a génszerkesztés?
A génszerkesztés mennyire génmódosítás?
A génmódosítás során eddig egy idegen faj génjét ültették be a célszervezetbe azért, hogy extra képességekkel ruházzák fel. Legtöbbször döntően egy növényt egy vegyszerrel szembeni toleranciával. A génszerkesztés alatt ellenben a faj saját genetikai állományának (genomjának) irányított mutációja zajlik. Ezzel gyorsabban jelennek meg előnyös módosulások, az előnytelen gének pedig kivághatók a DNS-ből. A lényeg az, hogy gyorsan rögzíthetők új, pozitív tulajdonságok az élőlényben, továbbá eltüntethetők a nem kívánt vonások. A nemesítés így soha nem látott sebességre válthat. Olyannyira szédületes a tudományos haladás, hogy azt az uniós szabályozás nem is képes követni.
Mikor derül ki, hogy nem GMO?
Franciaország 2016 októberében előzetes döntéshozatali kérelmet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához, amelyben a jelenleg hatályos, a GMO-kra vonatkozó európai uniós jogszabály jogértelmezését kérte. Az ügyben megbízott főtanácsnok idén január közepén hozta nyilvánosságra indítványát, amelyet a bíróság elé terjesztett. Ennek lényege, hogy a főtanácsnok szerint a génszerkesztett szervezetekre nem vonatkozik a GMO-szabályozás. Az agrárszektor.hu-nak eljuttatott válaszában a Földművelésügyi Minisztérium felhívja rá a figyelmet, hogy a főtanácsnok indítványa nem kötő erejű. Azaz a bíróság ettől gyökeresen eltérő ítéletet is hozhat az ügyben. A szaktárca álláspontja alapján ezek a gyorsan fejlődő, változó tudományos megítélésű technológiákkal létrehozott szervezetek eddig még nem ismert kockázatot hordozhatnak magukban. Ez pedig feltétlenül indokolja a szigorú kockázatértékelést. Az ilyen eljárásokat ezért mindenképpen szabályozni kell. Dudits Dénes akadémikus szerint, ha a kormányzat elfogadná a génszerkesztési eljárást, akkor új innovációs lehetőség nyílna meg anélkül, hogy nagy presztízsveszteséggel Alaptörvényt kelljen módosítania. A téma most mindenképpen túl kényes ahhoz, hogy a választások előtt napirendre kerüljön. Mindeközben Angliában már készül az engedékenyebb kutatási és kereskedelmi szabályozás, a brit tudósok pedig szorgalmasan dolgoznak. A CRISPR génszerkesztés technológiájáról itt írtunk korábban.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás