Péntek délelőtt a kialakult zúzmarás köd, illetve rétegfelhőzet ugyan zsugorodik, de az északkeleti, keleti harmadban helyenként tartósan megmaradhat. Másutt napközben jobbára derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, majd az esti óráktól észak felől felhősödés kezdődik. Jelentéktelen ónos szitálás, hószállingózás a ködös, borús tájakon előfordulhat. Az északnyugati szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon és a főváros térségében erős, néhol viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +8 fok között várható, de a tartósan ködös részeken ennél jóval hidegebb, míg az északnyugati országrészben pár fokkal melegebb is lehet. Késő este általában +4 és -8 fok közötti értékeket mérhetnek.

Péntek este szakadozott frontális felhőzet vonul dél, délnyugat felé, ebből néhány helyen előfordulhat gyenge záporos csapadék. Emellett az északkeleti, keleti harmadban ismét terjeszkedik a zúzmarás köd, illetve a rétegfelhőzet, ezeken a tájakon ónos szitálás, hószállingózás nem kizárt. A keleti megyék kivételével az északnyugati, északi szelet kezdetben nagy területen kísérik élénk, az Észak-Dunántúlon erős, viharos lökések is, később fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és +4 fok között alakul, de a szélvédett, illetve kevésbé felhős, hófödte részeken -10 fok köré, alá is hűlhet a levegő - vetíti előre a met.hu.

Szombaton az ország nagyobb részén szakadozott felhőzet mellett, emellett többórás napsütés valószínű. A Tiszántúlon a zúzmarás köd, rétegfelhőzet köd egy része tartósan is megmaradhat. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül, olykor meg is erősödik, de keleten gyenge marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 3 és 8 fok között valószínű, de ahol keleten beragad a felhőzet, ott csak 0 fok köré melegszik fel a levegő.

Vasárnap éjszaka főként a Dunától keletre terjeszkedik a zúzmarás köd és a rétegfelhőzet, amely elsősorban a Tiszántúlon napközben is megmarad. Máshol fátyolfelhős, napos idő valószínű. Számottevő csapadék nem lesz. A nyugati szél napközben többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -2 fok között alakul, de a havas, illetve szélvédett tájakon ennél hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos országrészekben 2, 8, a Tiszántúlon -2, +1 fok között várható.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás