Vasárnap hajnalban több helyen képződik köd, illetve rétegfelhőzet, csak kevés helyen marad teljesen derült az ég. A ködös tájakon szitálás előfordulhat. A szél mindenütt mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.

Vasárnap délelőttől a köd és rétegfelhőzet egyre nagyobb területen oszlik fel, válik szakadozottá, a legtöbb napsütés a Dunántúl nyugati felében ígérkezik. Ugyanakkor az északkeleti megyékben egész nap borult, párás, ködös idő valószínű. A ködös tájakon szitálás előfordulhat. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, de az Észak-Dunántúlon megélénkül a délnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet a naposabb részeken 10, 15 fok között alakul, de északkeleten csupán 4, 9 fok között valószínű - prognosztizálja a met.hu.

Csütörtökön ér véget az előre hozott tavasz

Hétfőn általában közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk. Helyenként előfordulhat eső, záporeső. A ködfoltok napközben feloszlanak. A délnyugati, majd északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet -1 és +7 fok között várható. A maximum általában 8 és 14 fok között alakul.

Kedden általában közepesen vagy erősen felhős idő valószínű. Helyenként előfordulhat kisebb eső. Hajnalban ködfoltok képződhetnek. A déli, délnyugati szelet többfelé kísérhetik erős, néhol időnként viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a maximum 6 és 14 fok között várható, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, a délnyugati tájakon a magasabb értékeket.

Szerdán nagyrészt erősen felhős, illetve borult időben lesz részünk. Több helyen előfordulhat eső, záporeső, estétől a nyugati, északnyugati országrészben néhol havas eső is eshet. A délnyugati, majd északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A hajnali órákban 1, 8 fok várható. A csúcsérték általában 5 és 11 fok között alakul, de a déli megyékben helyenként 12, 15 fokot is mérhetnek.

Csütörtökön aztán a frontfelhőzet délkelet felé húzódik, el is hagyja hazánkat, mögötte felhőátvonulások várhatók, kevés gomolyfelhővel, estére csaknem mindenhol kiderül az ég. Általában több órára kisüthet a nap. Helyenként előfordulhat zápor, hózápor. Az északnyugati, nyugati szelet többfelé kísérhetik erős széllökések. A hajnali órákban -4, +3 fokot mérhetünk. A csúcsérték általában 3 és 7 fok között alakul.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás