Hétfőn északon határozottabban elkezd felszakadozni, csökkenni a felhőzet, másutt erősen felhős vagy borult lesz az ég. A nap első felében elsősorban a Dunántúlon lehet több helyen hószállingózás, gyenge havazás, de néhol keletebbre is lehet csapadék. Később, délután már inkább a déli megyékben szállingózhat kevés helyen a hó. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz erős, a Dunántúl középső és nyugati részén, valamint északkeleten viharos. Délutántól veszít némileg erejéből a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet -5 és +2 fok között várható, az ország középső részein emelkedhet fagypont fölé a hőmérséklet. Késő estére -6 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet.

Hétfőn estétől az északi megyékben tovább csökken a felhőzet, sőt ott már derült tájak is lesznek, ezzel szemben délebbre továbbra is zárt marad a felhőtakaró. Arrafelé jelentéktelen hószállingózás még előfordulhat. Az északias szél folyamatosan veszít erejéből, hajnalban már csak kevés helyen lehet erős, a Zemplénnél egy-egy viharos széllökés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -9 és -3 fok között alakul, de a szélvédett, derült északi tájakon ennél hidegebb is lehet - prognosztizálja a met.hu.

Minimum és maximum hőmérsékletek január 10-én

Kedden észak felől egyre nagyobb területen kiderül az ég. Délen, délnyugaton maradhatnak hosszabb ideig felhős körzetek, ott délelőttig néhol nem kizárt hószállingózás. Az északi, északkeleti szelet főleg az északkeleti országrészben sokfelé kísérik erős lökések, majd csillapodik a légmozgás. A csúcsérték -4 és +2 fok között valószínű.

Szerdán derült, napos, száraz időre lehet számítani. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A minimum általában -10, -7 fok között alakul, de a havas tájakon hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet -1 és +3 fok között várható.

Csütörtökön derült lesz az ég, majd inkább a nap második felében északkelet felől egy felhőzóna érkezhet, amely dél felé vonul. Csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél néhol időnként megélénkül. A minimum-hőmérséklet általában -10, -3 fok között alakul, a havas részeken hidegebb is lehet. A csúcsérték 0 és +4 fok között valószínű.

Pénteken általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég. Számottevő csapadék nem várható. Az északi szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban általában -8, -1, a szélvédett tájakon -12, -9, kora délután -2, +4 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás