Ugyan az afrikai sertéspestis-járvány rövid távon bizonytalanságokat okozott a sertéspiac szereplőinek, de összességében nem billentette meg az ágazatot. A hazai sertésállomány mennyisége nem változott számottevően. Ugyanakkor a sertéspestis okozta kár nagyságát mutatja, hogy Magyarország az exportkorlátozó és -tiltó intézkedések következtében elveszítette a piacainak 30 százalékát. Néhány elemző úgy látja, hogy a sertéságazat versenyképessége az elmúlt években javult, és a betegség nyomán piaci konszolidáció történik.

Az Adó.hu cikkét szemléztük. Ebben azt írták, hogy az Atradius hitelbiztosító agrárelemzése szerint a szektor szereplői többnyire már előre felkészültek a sertéspestis megjelenésére, ezért meghozták a szükséges megelőző intézkedéseket. Szigeti Krisztina kockázatkezelési vezető úgy vélte, hogy a sertéspestis megjelenésétől a piaci konszolidáció és integráció gyorsulása várható. A nagyobb cégek gyorsabban nőhetnek, a kisebbek vagy kevésbé hatékonyabbak pedig lemorzsolódhatnak a versenyben.

Ugyan az afrikai sertéspestis-járvány rövid távon bizonytalanságokat okozott a sertéspiac szereplőinek, de összességében nem billentette meg az ágazatot

A hitelbiztosító ágazati elemzése emlékeztet arra, hogy Magyarország az elmúlt időszakban élő sertésből és sertéshúsból is nettó importőr volt. A sertéshúsimport mértéke 11 százalékkal nőtt, értéke azonban 1 százalékkal csökkent. A sertéshús 63 százaléka Németországból, Spanyolországból, Lengyelországból és Szlovákiából érkezett hazánkba. Az ASP miatt az élősertés-behozatal 18 százalékkal csökkent. Az exportpiac pedig az egyharmadával csökkent az afrikai sertéspestis miatt, az Ázsiába szánt termékeket a cégek más csatornákon keresztül, és csak áron alul tudták eladni. Ráadásul magasabbak voltak a vállalatok logisztikai, fuvarozási és finanszírozási költségei is.

A sertéspiac szereplői számítanak a kiviteli tilalom enyhítésére

Szigeti Krisztina szerint a következő időszaktól az ágazati szereplők az exporttilalmak enyhítésére számítanak. Idén januárban Szingapúrral is megszületett a regionalizációs megállapodás, így az afrikai sertéspestis hazai vaddisznóállományban történő előfordulása esetén már nem az egész ország, hanem csak a kitöréssel érintett, illetve a korlátozás alatti területek kerülnek tiltólistára – mondta.

A piac más ázsiai országokkal is hasonló megállapodásokat vár

Kínában már komoly veszteségeket okozott az ottani sertéspestis terjedése, emiatt a korábbinál nagyobb importra szorul. Ez elősegítheti a jelenleg egész Magyarországra kiterjedő exporttilalom változtatását. Magyarországra a legnagyobb állategészségügyi kockázatot az a Románia jelenti, ahol a betegség a házi sertésekre is átterjedt. Ez ugyanakkor lehetőség is a magyar vállalatoknak, így az elmúlt időszakban a magyar élősertés-export 73 százalékkal, a húsexport 14 százalékkal emelkedett Romániába. A forgalmazók mégsem elégedettek maradéktalanul, mert a fizetési fegyelem jóval lazább a román piacon, mint Ázsiában.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás