Versenyképtelenné válna az Európai Unió piacára irányuló brit agrárexport nagy része, ha a brit EU-tagság megszűnéséig Londonnak nem sikerül szabadkereskedelmi egyezményt kötnie az unióval - áll a londoni alsóház mezőgazdasági és élelmiszeripari szakbizottságának tanulmányában. Ha ez nem jön össze, a szigetországban marad a bárányhús és a brit sajt is. A helyzetértékelés "rendkívül nagyravágyónak" nevezi azt a célkitűzést, hogy a brit kormány a kilépési tárgyalásokra rendelkezésre álló igen szűkös időkeret végéig szabadkereskedelmi megállapodásra kíván jutni az EU-val. Ugyanis egyáltalán nem garantált egy ilyen egyezmény elérhetősége. Ha azonban nem sikerül megállapodni a tervezett szabadkereskedelmi szerződésről az Unióval, akkor a kétoldalú agrárkereskedelemre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere lépne életbe. Ez pedig vámok megjelenésével járna az uniós piacra irányuló, jelenleg teljesen vámmentes brit mezőgazdasági exportra nézve. Ami lehetetlenné tenné a brit mezőgazdaság uniós kivitelét - számolt be róla a Napi.hu.
Brit sajt nélkül maradhat az Unió a Brexit következtében
A jelentés azt is leírja, hogy a brit agrárszektor éves termelési értéke meghaladja a 110 milliárd fontot (39 ezer milliárd forintot), és a brit mezőgazdaság élelmiszerexportjának 60 százalékát - de az átlagon belül például a brit juhágazat húsexportjának 95 százalékát - az EU-piac fogadja be. Szakértők elmondták, hogy az EU az unión kívüli országokból érkező mezőgazdasági importra rendszerint sokkal magasabb vámokat vet ki, mint más termékcsoportokra. A tejtermékeket az Unió például 30 százalék feletti, a fagyasztott marhahúst 87 százalékig terjedő vámmal terheli.
A brit sajt és a bárányhús óriási EU-vámot kaphat
A brit tejtermelők kereskedelmi szövetségének - Dairy UK - szakértői az alsóházi bizottságnak elmondták: a sajtfélék esetében a WTO-szabályozással járó vámok azt jelentenék, hogy megszűnne a kereskedelem a brit termelők és az EU sajtpiaca között. A Dairy UK szakemberei szerint a sajtokra kivetett WTO-vámok az egyes termékfajtáktól függően 40 és 50 százalék között mozognak. Márpedig a brit sajttermelő szektor nem tud 50 százalékos árrést kitermelni. Ezért a vámok hatását csak minimális mértékben, vagy egyáltalán nem tudná elviselni. A brit juhhúsexportot pedig legalább 50 százalékos vámtétel terhelné az uniós piacon. Ezzel ennek a szektornak az exportja is teljesen versenyképtelenné válna az Európai Unióban.
A brit sajt mellett az autógyártás is sokat veszthet
A szabadkereskedelmi megállapodás elmaradásának veszélyeire már más ágazatok is felhívták a brit kormány figyelmét. A brit autóipar érdekképviseleti szervezetei nemrégiben közzétett nyílt levelükben figyelmeztettek, hogy ha nem születik kereskedelmi megállapodás az EU-val, és a kétoldalú kereskedelemre a WTO-szabályozás lép életbe, az uniós piacra irányuló brit autóexportot 10 százalékos - a jelenlegi kiélezett árversenyben gyakorlatilag kigazdálkodhatatlan - vámteher sújtaná. A brit autógyártás felét japán cégek adják, ők sem tudnak majd mit kezdeni a helyzettel. Japán londoni nagykövete, Curuoka Kodzsi, aki a múlt héten a brit gazdaságban jelenlévő legnagyobb japán termelő és pénzügyi vállalatok vezetőinek társaságában tárgyalt Theresa May brit miniszterelnökkel a Downing Streeten, a megbeszélés utáni sajtótájékoztatóján közölte: ha a Nagy-Britanniában honos külföldi cégek működéséből "a továbbiakban nem származik nyereség", akkor egyetlen magáncég sem tudja fenntartani működését a brit gazdaságban. Arról pedig itt írtunk korábban, hogy a Brexit és a határvédelem veszélyezteti az agrárbüdzsét.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás