A 32 éves Fekete Zsóka diplomás élelmiszermérnök, élelmiszeripari szakfordító és lovaskultúra-szakoktató is egyben, ám élete ma már a mangalicafarm köré szerveződik.

Fekete Zsóka először egy budapesti multicégnél helyezkedett el, de hamar rájött, hogy az iroda nem az ő világa. Hazatért hát Hajdúböszörménybe. A fiatal gazda pályázatot elnyerve az uniós támogatás mellé hitelt vett fel, így valósulhatott meg a mangalicafarm ötlete. A történetet a Sokszínűvidék oldal írta meg.

Hölgyvezérelt mangalicafarm Hajdúböszörményben

A lány örökölte a gazdálkodás szeretetét. Édesapja agrármérnök és biogazda, aki az állatok takarmányának előállításával foglalkozik. Nagyapja régi falusi gazdálkodó, édesanyja pedig a pályázatírásban jártas.

2012-ben jött egy lehetőség, hogy megvásároljunk egy húsz szőke mangalica kocából álló törzsállományt. Már nálunk voltak, amikor kiderült, hogy a kocák fele vemhes, úgyhogy egy héttel később több mint ötven állatunk volt - mondta.

Gyorsan kialakult a mangalicafarm

Azóta tovább fejlődött. Ma már több mint 40 anyakoca van a 400 egyedes állományban. Ő maga oltja be az állatokat, mert állatorvosi szaksegéd végzettséget is szerzett, de a herélés sem jelent neki gondot. A mangalica húsát hagyományos hajdúsági receptek alapján – egy hentes alkalmazottal együtt – dolgozza fel. Zsóka fűszerez mindent, és a füstölést is ő csinálja. A családi vállalkozás része a zöldségtermesztés is. A termékeikbe a saját őrölt piros paprikájukat és fokhagymájukat teszik. A vágóhídról Zsóka szállítja haza a fél disznókat. Piacra hordja és maga árulja a készárut.

Nálunk az állatok törődést, jó takarmányt, amolyan all inclusive ellátást kapnak. Nagyon fontos számomra, hogy a hús minősége érdekében a mangalicáim megkapják a számukra legmegfelelőbb takarmányt és élhetési körülményeket. Tiszteljük őket azért, amit cserébe adnak. Minden állat kézből is ehet, így látja a gondozóját, hallja az emberi beszédet. A kocákat kényeztetjük: ha történetesen nem búgatunk, élvezhetik a mangalica-wellnest, dagonyázójukban heverhetnek egész nap. A telepet is próbáljuk minél korszerűbben üzemeltetni, folyamatosan fejlesztjük. Egy régi mondást idézve: ha megy a szekér, hajtani kell a lovakat

– mondja.

All inclusive ellátást kapnak Zsóka farmján a mangalicák

Zsóka természetesen sokat dolgozik a mangalicafarm vezetésével. Napi 12-14 órát tölt a gazdaságban. Csak a vasárnapjai szabadok, akkor a farmon dolgozó két alkalmazott felügyeli a telepet.

Értékesítünk élőállatot és tenyészállatot is. A meghizlalt egyedekből készített helyi termékeinket – kolbász, szalonna, tepertő, zsír, sonka, disznósajt, hurka és különféle pástétomok – értékesítjük. Arra törekszünk, hogy mások legyünk, mint a többiek, és hogy minél jobb minőséget és minél egyedibb termékeket állítsunk elő

- mondta a gazda.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás