Sertéspestis Szlovákiában: Július 24-én afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét erősítették meg a szlovák Tőketerebes (Trebišov) járás egyik kis létszámú házisertés-állományában. Az eset Magyarországot is érinti, mert a kitörés körül elrendelt védő- és megfigyelési körzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is átnyúlik. A magyar Országos Járványvédelmi Központ azonnali intézkedéseket rendelt el az érintett községek területén: többek között a sertésállományok összeírását és klinikai vizsgálatát, valamint a sertésszállítások korlátozását, illetve hatósági engedélyhez kötését.

A Nébih híre szerint a Szlovák Köztársaság Állami Állategészségügyi és Élelmiszerügyi Hivatala ASP vírus jelenlétét erősítette meg Tőketerebes (Trebišov) járás egyik házisertés-állományában. A kitörés körül felállított védő- és megfigyelési körzet Magyarországra, Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe is átnyúlik. Az eset kapcsán mind a szlovák, mind a magyar állategészségügyi szakemberek haladéktalanul megtették a szükséges intézkedéseket. A Magyarországra átnyúló védő- és megfigyelési körzetben házi sertések megbetegedését ez idáig nem jelentették.

Sertéspestis Szlovákiában: megerősítették, hogy július 24-én afrikai sertéspestis nyomára bukkantak egy, a magyar határhoz közeli településen - képünk illusztráció

Szeméttárolókból etették a disznókat; megjelent az afrikai sertéspestis Székelyföldön is

Itt számoltunk be róla korábban, hogy mintegy 60 sertést kellett elpusztítani Sepsiszentgyörgy Őrkő negyedében, ahol február elején igazolták az afrikai sertéspestis (ASP) megjelenését. A fertőzött disznók nem szerepeltek az állategészségügyi igazgatóság nyilvántartásában, és főként a szeméttárolókból származó ételmaradékokkal etették őket. Megjelent az afrikai sertéspestis Székelyföldön. Sepsiszentgyörgy többnyire romák által lakott nyomornegyede közelében január utolsó napján találták meg 2 elhullott sertés tetemét. Az elvégzett vizsgálatok másnap estére igazolták, hogy az állatok afrikai sertéspestisben pusztultak el. Kiderült, hogy a disznók nem szerepeltek az állategészségügyi igazgatóság nyilvántartásában, többnyire a szeméttárolókból származó ételmaradékkal etették őket. Az Őrkő negyedben nevelt valamennyi sertés elpusztítását azt követően rendelte el a hatóság, hogy néhány napra rá újabb állat megbetegedését állapították meg.

Cikkajánló: Tudta, hogy az interneten is elvégezhető az afrikai sertéspestis járványvédelmi képzés?

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás