A magyar-román határtól mintegy 4 km-re afrikai sertéspestist (ASP) diagnosztizált egy háztáji állományban a Román Állategészségügyi Szolgálat. A helyi hatóságok minden szükséges intézkedést haladéktalanul megtettek az ASP terjedésének megakadályozása érdekében. A kitörés miatt néhány újabb magyarországi, határ menti településen is állategészségügyi korlátozó intézkedéseket kellett bevezetni. A romániai Újberek (Bercu Nou; Szatmár megye) településen egy háztáji állományban merült fel az afrikai sertéspestis gyanúja, melyet március 12-én az előzetes laboratóriumi vizsgálatok is megerősítettek. Az érintett gazdaság a magyar-román határtól 4 km-re található. A háztáji gazdaságban tartott 3 hízósertésen az első tünetek március 9-én jelentkeztek (étvágytalanság, fekélyek), két nappal később az egyik sertés elhullott, a másik kettőn hasmenés és a fülek kékes elszíneződése jelentkezett. Március 12-re a második sertés is elhullott. A román állategészségügyi hatóság haladéktalanul meghozta a jogszabályokban előírt intézkedéseket: az utolsó sertést kiirtották, a gazdaságot helyi zárlat alá helyezték és megkezdték a telep fertőtlenítését. A járványügyi nyomozás folyamatban van.
Felbukkant az afrikai sertéspestis Magyarország keleti szomszédságában (Fotó: Pixabay, chx69)
A 2018 januárjában, Mikola településen megállapított afrikai sertéspestis kitörés miatt elrendelt 3 km-es védőkörzet, valamint 10 km-es megfigyelési körzet területe ezzel módosult, ezáltal a megfigyelési körzet Magyarország területére átnyúló része is. A magyar állategészségügyi szolgálat haladéktalanul kibővítette az állategészségügyi megfigyelési körzetet: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Garbolc, Nagyhódos, Kishódos, Méhtelek, Zajta, Rozsály és Tisztaberek települések teljes közigazgatási területe, illetve Kispalád település külterületének egy része került korlátozás alá. A korlátozás alá vont területen az állatorvosok hamarosan felkeresik a sertéstartókat, hogy számba vegyék és megvizsgálják a sertéseket. Az érintett területen belül tilos a sertések bármilyen célú szállítása. Fontos kiemelni, hogy a sertéstartóknak a gazdaságaikban észlelt minden megbetegedett, vagy elhullott sertésről értesíteniük kell a hatósági állatorvost, aki elvégzi a szükséges vizsgálatokat. A betegségről, annak európai terjedéséről és a védekezési lehetőségekről további információk olvashatók a NÉBIH honlapján. Ugyanitt megtalálható a korlátozás alá eső 8 magyarországi település listája, valamint interaktív térkép formájában megtekinthetők az ország különböző kockázati besorolású területei és elérhető az Országos Főállatorvos nemrég megjelent, az afrikai sertéspestis elleni védekezést és a korai felderítést célzó intézkedésekről szóló 1/2018. számú határozata. Forrás: NÉBIH

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás