Félnek a sertéspestistől a szervezők, ezért törölték a "World Pork Expo 2019" rendezvényt, amelyet júniusban tartottak volna meg az Egyesült Államokban. Az USA sertésállományának egészsége kiemelkedően jónak számít, így a szervezők nem akarják kockáztatni az amerikai termelők megélhetését. A háromnapos eseményre, amelyet eddig minden júniusban rendeztek meg Iowa államban, mintegy 20 ezer látogató látogatott el évente. A kiállítók között azonban több olyan országból is érkeztek, ahol az ASP-betegség jelen van. Az afrikai sertéspestis hónapok óta pusztít például Kínában és Ázsia egyéb részein.

Az Agrárszektor számolt be arról, hogy a szervezők nem szeretnék kockáztatni, hogy a vírus bármilyen módon bekerüljön az USA-ba. A szakemberek szerint az egyetlen hatásos védekezés a megelőzés.

Elmarad a sertéskiállítás, mert a szervezők nem kockáztatják, hogy az ő rendezvényükön kerüljön be az afrikai sertéspestis az USA-ba

Az egyébként sem túl jó piaci helyzetet veszélyeztetné, ha behurcolnák a betegséget

A tenyésztők nagyban függnek a sertéshús exportjától, így ha az ASP megjelenne az Egyesült Államokban, akkor az komolyan veszélyeztetné az exportpiacot, amely már így is nehézségekkel néz szembe a közelmúltban kialakult kereskedelmi viták miatt.

Ilyen programok is voltak a korábbi World Pork Expo 2019 sertéskiállítás keretében

Korábban ezekben a cikkekben írtunk az afrikai sertéspestisről:

Szeméttárolókból etették a disznókat; megjelent az afrikai sertéspestis Székelyföldön is
Tudta, hogy az interneten is elvégezhető az afrikai sertéspestis járványvédelmi képzés?
50 millió euró érkezik az afrikai sertéspestis okozta károk kezelésére az Unióból

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás