A Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének debreceni közgyűlésén Tóth Péter elnök számolt be a 2018-as évről. A tenyészetek száma tavaly kis mértékben csökkent, amiben minden bizonnyal az is közrejátszott, hogy tavasszal súlyossá vált hazánkban az afrikai sertéspestis okozta helyzet. Emiatt a tavalyi volt az elmúlt 120 év legsúlyosabb éve a mangalica fajta számára. Az elnök szerint ezért a feladat az, hogy másodszor is megmentsék a mangalicát.

A 2014–2015-től bekövetkező pozitív eseményekről Tóth Péter elmondta, hogy a mangalica-tartó gazdák megkapták a 200 eurós kocatámogatást, és a kocalétszám ennek hatására évente több, mint 2 százalékkal növekedett. Ezzel elérte a 10 ezres létszámot. Amikor aztán az afrikai sertéspestis megjelent, a mangalicások is megrettentek. Ez derül ki abból, hogy a korábbi 219 állományból 22 eltűnt, és összesen 197 mangalicatartó gazdaság és vállalkozás maradt. A nehézségek mellett további bonyodalmat jelentett, hogy a felvásárlók abban a pillanatban visszaléptek, amikor a sertéspestis miatt egyébként is nehéz helyzetbe kerültek a gazdák. Emiatt tavaly májusban pánikhelyzet alakult ki, és bár az összeomlást sikerült elkerülni, de a mangalica ma is válságban van - írta az elnök beszédéről a Magyar Mezőgazdaság helyszíni riportja.

A magyar mangalica is megsínylette az afrikai sertéspestis miatti korlátozásokat, de a károk helyrehozása már jó úton halad

Akcióterv, segítség, támogatás

Az Egyesület a betegséggel kapcsolatban akciótervet készített a gazdák megsegítésére. Kifizették a korábban beragadt kocatámogatásokat, ahol pedig arra lehetőség volt, a de minimis támogatást is eljuttatták nekik. Az Agrárminisztérium 360 millió forinttal támogatta a mangalicás családi gazdaságokat szorult helyzetükben. A korábban felhalmozódott kocatámogatások kifizetései gyorsan rendeződtek, bár az is igaz, hogy a de minimis támogatásnál csak az 50 kocánál kevesebbet tartók számíthattak többletpénzre.

A szakma ma már ott tart, hogy az elakadt és megszakadt piacok újraindításán munkálkodik. Az egyesület szerint ebben félúton járhatnak, és nagyjából 2 év kell ahhoz, hogy visszaálljon az eredeti állapot.

A magyar mangalica fokozott odafigyelést igényel, hogy a fajta megmaradása biztosított lehessen

Fesztiválok, rendezvények, romániai terjeszkedés

A korlátozások következményként az állatokat nem vihették élőállat kiállításokra, ugyanakkor a mangalica fesztiválokat megtartották. Sőt, múlt év decemberében Romániában piacnyitó rendezvényt tartottak Bukarestben mangalicatermékekkel. Azóta 6 egyesületi tag értékesít sikeresen ott, folytatja a megkezdett munkát. Tóth Péter szerint az idei budapesti Mangalicafesztivál erődemonstráció volt, és a debreceni fesztivál is jó tapasztalatokkal zárult. Elhatározták, hogy ezután csak oda mennek fesztiválozni, ahol a fogadóközeg is kedvező volt. Budapest és Debrecen biztosan marad, de kérdéses a székesfehérvári és szegedi mangalicafesztivál jövőbeni sorsa. Volt, ahol például megtiltották az élőállatok helyszínre szállítását. Ezek helyére szeretnék bevonni a fesztiválok sorába Düsseldorfot és Berlint, s úgy néz ki, hogy Erdélyben is szívesen látnának ilyen rendezvényt.

Cikkajánló: Azért kampányolnak, hogy több mangalicahúst együnk

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás