Hirdetés
Váratlan genetikai károsodást eredményezhet a génszerkesztés?
Hirdetés
A CRISPR/Cas9 génszerkesztés kockázatára figyelmeztetnek a tudósok - képünk illusztrációÓvatosságra inti a génszerkesztés kísérleteinél vizsgálódó kutatókat Allan Bradley professzor
A szakemberek szerint az ilyen kezelésekkel inaktiválhatóak a betegségeket okozó gének, illetve ki lehet javítani egy génmutációt. Ám jóval több kutatásra van ahhoz szükség, hogy a technológia biztonságossága bebizonyosodjon. A Greenfo.hu portál szerint Allan Bradley kutatócsoportja mind egér-, mind emberi sejtek esetében módszeresen tanulmányozta a technológiát. Megállapították, hogy a génszerkesztés rendszeresen okozott kiterjedt mutációkat, köztük nagy genetikai átrendeződéseket, mint például DNS-kitörlést és -beillesztést. Ez pedig ahhoz vezethet, hogy fontos géneket kapcsolnak be vagy ki - ami egyébként a terápia szándéka -, de nagy és váratlan következményei is lehetnek - vélekedtek a kutatók. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a tanulmányukban tapasztalt változások túlságosan távol estek a megcélzott DNS-szakasztól. Robin Lovell-Badge, a brit Francis Crick Intézet őssejtkutatója azt mondta, hogy a tanulmány megmutatta, hogy “nagyon körültekintően kell eljárni a génszerkesztés alkalmazásakor, ellenőrizni kell, hogy a DNS-ben végbe vitt változások azok és csak azok, amelyeket a szakemberek elő akartak idézni".Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés